Térképen a parkolási díjak

2011.02.10. 13:39

Mostantól az interneten is nyomon követhető, hogy hol, mikor és mennyit kell fizetni a parkolásért. A Magyar Parkolási Szövetség új szolgáltatása egyelőre csak a fővárosi díjakat mutatja, de később a vidéki városok díjzónái is felkerülhetnek a Google Maps alapú térképre.

parkterkep

Eddig letölthető formában lehetett hozzájutni a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás hasonló információtartalmú térképéhez, de ez a megoldás könnyebben kezelhető, és könnyebb naprakészen tartani, mint az eddigit. A Magyar Parkolási Szövetség főtitkára abban reménykedik, hogy ezzel is segíthetik a város belső részeinek tehermentesítését, hiszen az adott környéket kevésbé ismerő autósok a térkép révén esetleg szívesebben parkolnak majd a közel eső olcsóbb, esetleg már ingyenes, kevésbé leterhelt területekre. Ezzel mindenki nyerhet, ahogy azzal is, hogy a térképen feltüntették azokat a városrészeket is, ahová engedély nélkül tilos a behajtás.

A térkép persze akkor lesz igazán hasznos, ha nem csak a fővárosi parkolási viszonyokat tudjuk majd leolvasni róla, de a többi magyar nagyváros adatai is felkerülnek – így belföldi utazáskor is igen értékes segítséggé válhat.