Együlésessel kísérletezik a Volkswagen

2011.08.25. 11:28

Nem ez az első alkalom, hogy a német gyártó a kis fogyasztás érdekében mindent feláldoz, még a használható méretű utasteret is. Több, kifejezetten fogyasztásra kihegyezett prototípust is bemutattak már, legutóbb a Formula XL1 jelű, különlegesen keskeny prototípust, és úgy néz ki, a villanyautó-kísérleteknél is ugyanezen az úton járnak a tervezők.

Konkrétumokat egyelőre nem árultak el, csak annyit, hogy a meglepetésről szeptember 8-án hullhat le a lepel, de annyi azért kiderült, hogy az újabb szuperhatékony Volkswagen tisztán elektromos hajtású lesz, és csupán egyszemélyes, de épp ennek köszönhető, hogy kevesebb energiát igényel majd a haladáshoz, mint bármelyik autó, amelyet a cégcsoport eddig elkészített. A villamos mini a hírek szerint viszonylag rövid hatótávolságú – a tervezők nyilván spóroltak az akkumulátorokkal, amelyek jelentősen növelik az autó tömegét.

A Volkswagen eleinte az elektromos és hibrid hajtás ellenzőjének tűnt, de úgy tűnik, mára megfordult a dolog: a németek sorra mutatják be a hibrid hajtású személyautóikat, és úgy látszik, a villanyautó-fejlesztésben is megpróbálják utolérni a konkurenciát.