2011.08.30. 13:25

Az összes segédberendezés mostanra kiad egy komplett automata pilótát: a BMW képes beavatkozás nélkül vezetni saját magát, legalábbis autópályán.

A  BMW kutatói eddig is készítettek olyan rendszereket, amelyek levehetik a sofőr válláról a vezetés nyűgjét. A követési távolságot is figyelembe vevő sebességtartó automatika ma már szokványos felszerelés a nagyobb luxusautókban, de a bajor mérnököknek van már az út nyomvonalának követésére alkalmas rendszere (TrackTrainer) és a sofőr helyett vészfékező szerkezete (ESA) is. Ezeket egészíti ki az új rendszer, amely egy előzési manővert is képes biztonságosan végrehajtani. A tervezők szerint úgy 130 km/h-s sebességig tökéletesen biztonságosan működik a szerkezet, amelyet kifejezetten autópályán való használatra fejlesztettek ki, és képes figyelembe venni a manőverek kivitelezésénél az útra fel- illetve az útról lehajtó járműveket is. A kísérleti 5-ös, amelyben már több mint 5000 kilométeren át tesztelték a GPS, valamint ultrahangos és videoérzékelők segítségével tájékozódó berendezést, az autópályára való felhajtást követően gyakorlatilag önmagát vezeti.

A fejlesztők persze hangsúlyozzák, hogy az eszköz nem a sofőr kiváltására, csupán a vezetés megkönnyítésére szolgál. Ugyanakkor az az érzésünk, hogy ha egy efféle berendezés gyártásba kerülne, az könnyen ellustítaná a sofőröket. Néhány száz kilométernyi autópályás száguldás után, amelynek során mindent a gép végez, olyan mértékben lankadhat a figyelem, hogy egy váratlan helyzetben ne tudjon eléggé gyorsan reagálni. Ugyanakkor az autógyártók aligha hajlandók vállalni a felelősséget egy esetleges balesetért, ami akár az efféle automata pilóta elterjedésének gátja is lehet. A technológia azonban már most rendelkezésre áll a BMW-nél, nagyon közel ahhoz, hogy bármikor beszerelhető legyen a sorozatgyártású autókba.