2011.09.07. 11:54

A Saab helyzete egyre reménytelenebb: már a nyár elejétől akadozott, majd teljesen le is állt a termelés, és az első félév 224 millió eurós vesztesége is közelebb lökte a vállalatot a szakadékhoz. A csődeljárással az autógyártó most az utolsó szalmaszálba kapaszkodik: a cégvezetés abban reménykedik, hogy ez időt ad a cégnek működése átszervezésére, és újabb források bevonására, így egy darabig még működőképes maradhat.

sb 463

Az autógyár legnagyobb problémája, hogy már saját működését sem képes finanszírozni, pedig a tulajdonos, az egykori Spyker, amely időközben Sweedish Automobile-ra változtatta a nevét, mindent megpróbált, hogy megteremtse a termelés anyagi hátterét. Eladták a Spyker sportkocsigyárat, sőt, magát a Saab gyártelepet is, amelyet most visszabérelnek az új tulajdonostól. Mindez azonban csak pillanatokra segített. A gyártás fenntartásához és a fejlesztés folytatásához szükséges euró-százmilliókat kínai forrásból szerették volna beszerezni, viszont a kínai hatóságok hozzájárulása nélkül a két befektető által felajánlott összeghez nem juthattak hozzá. Ez pedig megakadályozta, hogy újraindítsák a termelést és kifizessék a dolgozókat.

Utoljára 2009-ben került csődvédelem alá a Saab, akkor, amikor az akkori tulajdonos, a General Motors elzárta a pénzcsapot saját csődje miatt. Akkor a Spyker vette át a Saab irányítását, és időlegesen kijuttatta a csődhelyzetből, de mostanra maga is beleölte minden forrását a gyár fenntartásába. A jelenlegi kérelemmel azt szeretnék elérni, hogy három hónapot kapjon a jelenlegi cégvezetés egy átszervezési terv kidolgozására, és további három hónapot a végrehajtásra – ez idő alatt nem számoltathatják fel a Saabot a hitelezők. Ha a csődbíróság elfogadja a kérelmet, az hat hónap haladékot jelent, amely a cégvezetés reményei szerint újra tudják indítani a termelést Trollhattenben, sőt, elérhetik, hogy a gyártás nyereségesen folyjon.