Negyvenszer sóhajt fel Amerika

2011.11.07. 06:17

A Competition Edition-nek nevezett jubileumi M3-as kupékkal ünnepli a BMW az 1972-ben megalakult M divíziójának negyven éves fennállását. A limitált szériás autókból mindössze negyven darabot gyártanak majd, így a későbbiekben különösen értékessé válhatnak.

A vételár persze már most is magasabb egy standard M3-hoz képest: 21 ezer dollárral, azaz bő négymillió forinttal kell többet leszurkolni a jubileumi sportkocsiért – de a negyven darabot várhatóan így is elkapkodják majd.

Pedig alig változik valami a mezei M3 kupéhoz képest: teljesen ugyanazt a 4,0 literes, 414 lóerős V8-as benzinmotort szerelik majd bele, kicsit átprogramozva, így a 0-60 mérföld per órás (96 km/h) sprintet két tizedmásodperccel gyorsabban, 4,5 másodperc alatt teljesíti majd.

A Competition Edition-t onnan lehet majd felismerni, hogy a standard verziókat nem lehet ebben a színben megrendelni. A fagyos metál ezüstöt kizárólag ennek a limitált szériának tartja fenn a gyár. A sötét kipufogóvégek, a 19 colos fekete M3 GTS kerekek már könnyen utánozható extrák.

A belsőben nincs sok változás. A tiszta fekete bél kicsit egyhangú, a szürke varrások és a könyöklő segítenek rajta valamennyit, de még így is túl komor. Van viszont rengeteg karbon betét, hogy meglegyen a versenyhangulat.

Nem csak a megvétele, hanem az eladása is nagy szó lesz a jubileumi BMW-nek: kizárólag a 40 legrégebben megalakult, BMW M modellek eladására is hitelesített dílerek kapnak majd lehetőséget az értékesítésre.