Kemény terepjáró Chevrolet jön

2011.11.10. 14:33

Manapság tele van a piac városi terepjáróval – szinte meglepő, hogy a Chevrolet új SUV-ja nem ehhez a kategóriához tartozik. A Trailblazer felépítése alapján akár kemény munkaterepjáró is lehet, bár hogy valójában mit tud, az csak később derülhet ki.

Az új, ötajtós SUV a Colorado pick-upra épül, így örökölte annak alvázas felépítését. Különbség elsősorban a felépítményben és az egyes elemek hangolásában lesz, valahogy úgy, ahogy a Nissan Navara és a Pathfinder esetében is. A rokonságot ki is hangsúlyozzák néhány részlettel: a két autó orra nagyon hasonló, csak hátrébb kezdődnek a feltűnő eltérések. A Trailblazer szerencsére semmit nem örökölt a pick-up szögletesen fantáziátlan hátsó részéből, a vonalai a kategóriához mérten kifejezetten érdekesek. A műszaki részleteket egyelőre nem ismerjük, de valószínű, hogy itt is a 2,5 literes, 150 lovas, illetve a 2,8 literes, 180 lóerős dízelmotorokat alkalmazzák majd, akárcsak a Coloradóban.

A Trailblazer, hasonlóan platós testvéréhez, elsősorban Észak-Amerikán kívül számíthat sikerre, ennek megfelelően a gyártását is Thaiföldön kezdik majd meg 2012 elején. Valószínű, hogy Európában is felbukkan majd az alvázas terepjáró, bár Magyarországon várhatóan jóval drágább lesz, mint a Colorado, hiszen ez után a hazai szabályok alapján nem lehet adót visszaigényelni.