Elbaltázzák a szupersport-Hondát?

2011.11.29. 17:24

A Honda már nem akar a sportos autógyár képében tetszelegni, már környezetbarát autókat gyárt, nem benzinfalókat.

Detroitban mutatkozik majd be az NSX utódja, de sajnos úgy tűnik, köze nem lesz a Senna segítségével fejlesztett legendához.

A Honda olyan régóta szenved már az NSX-utóddal, hogy lassan kezd érdektelenné válni az egész téma. Persze nem csak ők tehetnek róla, hogy az eljövendő szupersportkocsi útja ilyen rögös, hiszen már előálltak a HSV-010 koncepcióval, csak aztán jött a válság, és nem lett az egészből semmi - legalábbis utcai autó nem, csak a Japán Super GT bajnokságig jutottak el.

A Honda már nem akar a sportos autógyár képében tetszelegni, már környezetbarát autókat gyárt, nem benzinfalókat. A pletykák szerint az új NSX is hibrid lesz, legalábbis a Honda elnök-vezérigazgatója, Ito Takanobu tett egy nyilatkozatot, melyben erre utalt.

A brit Autocar értesülései szerint hamarosan ki fog tisztulni a kép, ugyanis januárban a Detroiti Autószalonon be fogják mutatni végre a legendás NSX utódját. A névadáson nem gondolkodtak túl sokat, Super Sports Conceptnek fogják hívni a kiállított modellt.

Az autó műszaki paramétereiről egyelőre semmit sem tudunk, de majdnem biztos, hogy hibrid lesz, és nagy teljesítménye ellenére relatíve jól fogyaszt majd. Reméljük, azért nem szállt el annyira a Honda, hogy teljesen elpusztítsa az élményt.