Felszívódik a Toyota Auris

2011.12.06. 11:25

Német lapértesülések szerint a Toyota azt tervezi, hogy az Auris utódját ismét Corolla néven kezdi forgalmazni Európában, mivel az aktuális három- és ötajtós kompakt nem igazán felelt meg az elvárásoknak. Annak idején azt remélték, hogy az Auris névvel levetkőzheti a típus öreguras arculatát, és megszólíthatja a fiatalabb vásárlókat, de a terv nem vált be. Az autó nem lett elég vonzó a fiatalok számára, viszont a lojális vásárlók egy részét is elvesztették, hisz ők egy szupermegbízható, semleges külsejű gépet vártak.

Hivatalosan persze nem erősítették meg a hírt, de nem is tagadták, hogy az Auris név eltűnik. Ugyanakkor azt legalábbis megkérdőjelezi a Toyota nyilatkozata, hogy a Corolla nevet ismét ráakasztanák a csapott hátú modellekre. „Erős feltételezés, hogy visszatérnénk a Corolla névhez. A hagyományainknak nem része, hogy régi típusjelzéseket támasztanánk fel – ahogy a sportkocsink sem Celica, hanem GT 86 néven tér vissza.” – mondta a japánok egyik európai szóvivője. Így elképzelhető, hogy egy harmadik néven kezdik majd forgalmazni a három- és ötajtós kompakt modelleket.

Magáról az autóról is kiszivárgott néhány fontos információ. Úgy hallani, kicsivel nagyobb lesz, mint az Auris – a hossza túllépheti a 4,3 métert – és a hibrid, illetve dízelváltozatok mellett várhatóan lesz egy sportos kivitel is, legalább 180 lóerős benzinmotorral, amely a Corolla TS nyomdokaiba léphet. Az új modell állítólag korábban jön, mint bárki gondolta volna: a korábbi menetrendben még 2014-es dátum szerepelt, de a legújabb pletykák szerint már a jövő év végére megérkezhet Európába az Auris utódja.