Mikulásnak tervezett járművet a Ford

2011.12.23. 14:45

Kicsit megcsúsztak a bemutatóval, de mentségükre szóljon, hogy az angolszász világ szerint csak szenteste jön a Mikulás. Mindenesetre a Fordnál úgy gondolták, jó tréfa tudományos köntösbe bujtatni a karácsonyi jókívánságokat, és kiszámolták, mennyit spórolna, ha kilenc rénszarvasát három turbós hengerre cserélné.

A Ford számítása szerint Mikulás több mint 200 millió kilométert utazik, ami répafogyasztásra átszámítva szarvasvontatással 122 millió fontba – átszámítva úgy 45 milliárd forintba – kerülne neki. Az új, ezres EcoBoost motoros szánnal az utiköltség állítólag rongyos 4,4 milliárd volna, legalábbis a Ford angol marketingesei szerint – bár ugyanakkor az az érzésünk, nem számoltak vele, hogy a Mikulás szarvasai repülnek, és elbírják azt a néhány millió tonna ajándékot, amit szét kell szórni a világon. Azt sem tudjuk, hogy 125 lóerő mekkora sebességre lenne elég, de az az érzésünk, ezzel a szánnal az öreg nemigen jutna ki Lappföldről sem, és folyton meg kellene állnia tankolni, ajándékosztás helyett.

Így legfeljebb a szándék értékelhető, de az a gyanúnk, a Mikulásnak a többletköltségek ellenére is megéri a szarvasoknál maradnia, míg a Ford nem fejleszt mágikus üzemanyagot az ezres motorhoz.