A G élt, a G él a G élni fog!

2011.12.28. 15:51

Úgy látszik, korai volt még temetni a több, mint harminc éve gyártásban lévő terepjáró-ikont. Olyan régen gyártják már, hogy közben újra divatba jött, töretlen népszerűségének köszönhetően még mindig kifizetődő a Mercedes számára. (A Steyr-nél készült G még Kim Dzsongil gyászmenetében is jól mutat.)

Mi pedig örülünk ennek, hiszen olyan nekünk, mint egy öreg alligátor, a múlt egy élő darabkája. És hogy még ma is képes harapni, arról nem csak a benzines V8-as motorok, hanem az AMG tuningmágusai is gondoskodtak.

A Carscoop egyik lesifotósa európai nyúzópróba során kapta el a két, szteroidtól csöpögő G-t. És ez nem csak ócska duma, hiszen a gyengébbik G63AMG is 525 lóerőt és 700 newtonmétert képes mozgósítani duplaturbós, 5,4 literes V8-asából, ha nagyon ki kell jönni a dzsindzsából.

Az über-tankhajó azonban a limitált példányszámban készülő G65AMG lesz, mely a maga 6 literes, 12 hengeres biturbó motorjának köszönhetően 612 lóerőt és 1000 newtonmétert tud majd (utóbbi limitált).

Az ismételten frissített G-osztály átdolgozott beltere (akár a Papp Tibi által imádott larvikit-berakással is) teljesen új műszercsoportot, középkonzolt és kormányt kap. Külsejével igazán nem is lehet foglalkozni, ezárt csak apróbb változások mutatják majd, hogy ez az új modell. A G63 és G65 változatok más lökhárítókat (a motorok megnövekedett levegőigénye), visszapillantó-tükröket és persze jóval nagyobb fékeket és külön hozzájuk tervezett felniket kapnak.

Áruk egyelőre nem ismert, 131 840 euró a jelenlegi G55AMG ára, ettől valószínűleg több lesz. De így is van rendjén, a világ leggyorsabb kockájának ára van.