Megjött a hajletépő Mustang

2012.02.08. 17:09

Már a Shelby GT500 is elmebetegség: soha, senkinek nincs igazán szüksége egy 650 lóerős izomautóra. A Fordnál azonban még egyet csavartak a dolgon: fogták a konzervnyitót, és kabriót csináltak belőle, vászontetővel.

A tervezők szerint a nyitott GT500 pont ugyanolyan brutális, mint a kupé: ugyanúgy bírja a kiképzést a versenypályán, és ugyanúgy elérhető vele a 320 km/h-s sebesség. Ehhez is kapható külön sportcsomag, elektronikusan állítható Bilstein lengéscsillapítókkal, motorolaj-, váltóolaj- és diferenciálműolaj-hűtéssel, kifejezetten pályán való használatra, de azt állítják a gyáriak, hogy enélkül hibátlan utcai autóként használható a Shelby kabrió – persze ha valaki meg tudja állni, hogy csak simogassa a gázpedált, mert ha nem, akkor pillanatokon belül áthágható minden sebességkorlátozás.

A GT500 Convertible bemutatóját ugyan Chicagóban tartották, mégis inkább a déli államokban számíthat jelentősebb sikerre, ahol az év nagy részében meleg az idő, így a kabriók is jóval keresettebbek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a típusváltozat elérhető lesz-e Európában a hivatalos csatornákon keresztül, de a virágzó Mustang szürkeimport révén nyilván nem lesz nehéz hozzáférni.