A BMW licitál a Saabra?

2012.02.22. 16:12

A Saab-saga legújabb pletykaáradatát egy hétfői sajtótájékoztató indította el, ahol elhintették, hogy egy európai autógyártó is érdeklődik a becsődölt márka iránt.

Amellett, hogy a dolgozók bérkifizetéseinek rendezésére még legalább egy hétre szükség lesz, a csődbiztosok sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hat-hét komoly érdeklődő közül nem feltétlenül a legnagyobb összeget kínálónak fogják eladni a vállalat romjait. Fontos szempont a liciten, hogy a befektetőnek milyen céljai vannak a céggel, és milyen háttérrel rendelkezik ezek megvalósításához. Vagyis nyilvánvaló előnyt élvez, aki újraindítaná az autógyártást Trollhättanben.

Az eddig ismert kínai érdeklődők mellett így került a képbe a BMW, de egyelőre egyik fél sem erősítette meg a bajorok szándékairól szóló pletykákat. A méretgazdaságosság szempontjából logikus lenne a BMW-től, ha a drágán kifejlesztett első- és hátsókerék-hajtású platformjaikat más márkanév alatt is használnák, de eddig legfeljebb az került szóba, hogy a következő Mini padlólemezét áruba bocsátanák idegen gyártóknak. Elképzelhető, hogy egy újabb házon belüli márka behúzásának a lehetősége még vonzóbb a münchenieknek: ezzel úgy tudnának tovább terjeszkedni, hogy nem kell kiadniuk a kezükből a technológiai tudást.