A démonpofa megállíthatatlan

2012.03.05. 16:22

A Hyundai szőnyegbombázás-szerűen mutatja be újabb és újabb modelljeit, de a régebbi típusok karbantartásáról sem feledkeznek meg közben. A hiperaktív koreaiak most az i20-ast vették kezelésbe, láthatóan azzal a céllal, hogy hozzáigazítsák az egységes márkaarculathoz. Abban azonban egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy ez az eladások javára válik majd.

Az i20 annak a korszaknak az első hírmondója, amikor a Hyundainál elkezdték komolyan venni a formatervezést, így volt egyfajta saját stílusa, ha nem is a leglátványosabb. Akkortájt azonban még nem igazán született meg az egységes márkaarculat, így az i20 eddig eléggé kilógott a sorból. A félidős felújítás során ezen igyekeztek változtatni, de – ahogy számtalanszor a hasonló modellfrissítések során – a végeredmény némiképp zavaros lett, mivel csak a karosszéria egy kis részét módosíthatták. Így az autó orra már a szabvány Hyundai démonpofa egyik változata, amely teljesen más stílusban készült, mint az első kerekektől hátrafelé található, lényegében változatlan lemezek.

A fazonigazításon kívül a dízelmotor-választékot módosították. A gyengébbik 1,4 literes dízelmotort az eddig nálunk ismeretlen 1,1 literes háromhengeres váltja fel. A teljesítményben nem lesz változás, az apró dízel is 75 lóerős, akár a leköszönő négyhengeres, de valamivel takarékosabb: a gyáriak szerint a maga 84 g/km-es szén-dioxid-kibocsátásával az i20-nak ez a változata lesz a legtisztább, hagyományos hajtásláncú – azaz nem hibrid vagy elektromos – jármű Európában, amelyet pénzért kapni lehet.

A felújított i20-ast Genfben mutatják be élőben, de néhány hónapon belül a kereskedésekben is megjelenik a típus.