Na, akkor lássunk neki újra

2012.03.09. 16:05

A Genfi Autószalon talán legnagyobb hasraesése a Bentley debella SUV-ja volt. Még a konzervatív német Auto Motor und Sport is orosz maffiózók klingon cirkálójaként emlegeti; kihelyezett osztagunk mostanáig nem tért magához a letaglózó látványtól. A bemutató után alig egy nappal már el is kezdte a magyarázkodást a brit vezetőség - feltehetően már elő is vették a friss rajztömböt, hogy megpróbálják az ötletet emészthetőbb formába önteni.

„Kínát, Oroszországot és a Közel-Keletet céloztuk meg az EXP 9 F tanulmányautóval” - érveltek az angolok a What Car magazinnak, de egyből hozzá is tették, hogy át fogják dolgozni a kissé nehézkes formatervet. SUV-osabb arányok és kevesebb retró beütés jellemzi majd a következő változatot, a ködfényszórók is kisebbek lesznek és beljebb kerülnek a hűtőrács felé - hiszen ez még csak egy tanulmány, a 2015-ös bemutató még messze van.

A sofőrös célközönség kiszolgálása érdekében a bődületes tengelytáv megmarad, hiszen a limuzinos hátsó lábtér kulcsfontosságú. A Bentley SUV a hírek szerint az Audi Q7-es és a Porsche Cayenne következő generációjával osztozik majd a platformon, és a W12-es mellett hibrid hajtáslánc is szerepel a tervek között.