Tüntetés a tisztviselők kék villogója ellen

2012.04.16. 05:59

Az oroszországi autós mozgalom, a "kék vödröcskék" vasárnapi felvonulásával Putyint figyelmeztette ígérete betartására.

A megválasztott államfő még februárban, az elnökválasztás előtt tett ígéretet arra, hogy ha győz, radikálisan csökkenti a kék lámpák, a megkülönböztető jelzések használatát az állami autókon. Azt mondta, hogy csak azoknak az állami tisztviselőknek hagyja meg ezt a jogot, akiknek állami biztonsági kíséret jár, s akiknek az őrzése indokolt.

Vlagyimir Putyint a tervek szerint május 7-én iktatják be az államfői hivatalba, immár harmadszor. Az autós tüntetésen mintegy harminc gépkocsival vonultak fel Moszkva központi sugárútjain. A szervező mozgalom autója hatalmas kék lámpát formáló "vödörrel" érkezett a Kutuzov sugárúti Borogyinói panorámához, emlékmúzeumhoz, ahol a megmozdulás kék léggömbök levegőbe eregetésével és fényképezkedéssel ért véget. A Napóleon serege ellen 1812-ben aratott győzelem emlékmúzeumának épülete ugyanis az aktivisták szerint hasonlít az állami hatalom egyik jelképének számító kék lámpához. Ezért el is nevezték azt az "ország fő kékfényének".

A "kék vödröcskék mozgalom" korábban aktívan részt vett a 2011. december 4-i orosz parlamenti választást követő, tisztességes választásokat követelő ellenzéki megmozdulásokon.