DoniRosset, dél Lamborghinije

2012.06.06. 16:02

Lassan formát ölt az első brazil sportkocsi: kívülről Lamborghini, belülről McLaren fazonú, Viper motorral, Bugatti teljesítménnyel. Azt persze nem tudjuk, hogy mindebből mi valósul meg, de tervnek nagyszerű.

Az autó, eredetileg Amoritz GT néven – az ötlet szintjén – 2008-ban született meg, azaz négy éve dolgoznak rajta egy brazil befektető megbízásából. Dennis Rosset eredetileg édesapjának szánta ajándékul a különleges gép első példányát, ezért is nevezték át a gépet majdani tulajdonosa után DoniRosset-nek. A formát egy helyi tervező, Fernando Morita rajzolta, aki láthatóan nemigen szakadt el a sportautós kliséktől, igaz, számos forrásból merített. Az autó sziluettje egyértelműen a Lamborghinik arányait adja vissza: a rövid, meredeken lejtő, és a szélvédővel egy ívet alkotó orr és az egyértelmű élekkel határolt, hátrafelé keskenyedő fülke egyaránt ezt a hasonlóságot erősíti.

A 4,7 méter hosszú és 2 méter széles gép belülről már inkább a 90-es évek csúcs-sportkocsijára, a McLaren F1-esre emlékeztet. Itt is középen ül a sofőr, két utasa pedig valamivel hátrébb kétoldalt foglalhat helyet. A tervek szerint a sportkocsi egész teteje üvegből készül majd. A hajtást a Dodge Viper 8,4 literes V10-esére bíznák, pontosabban ennek két turbófeltöltős változatára, amelyet a hátsó tengely elé építenek be. Ez a becslések szerint bő ezer lóerős lenne, és hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül hajtaná a két hátsó kereket.

Úgy néz ki, a DoniRosset körül sikerült egy kis hírverést csinálni a brazil felső tízezer körében: már többen letették érte a foglalót.  Így ha elkészül a hazai szupersportkocsi gyártásra érett változata, 50 példányt szeretnének építeni belőle, darabonként úgy egymillió dolláros áron. Az persze nagy kérdés, hogy mennyi idő alatt készülnek el egy 1000 lóerős sportkocsival, hisz ugyanerre a feladatra a Bugattinak is hat éve ment rá annak idején, a Volkswagen csoport feneketlen anyagi hátterével.