Megjött az új Opel Astra szedán

2012.06.06. 11:52

Európában egy kicsit késett a GM kompakt négyajtósa, pedig a világ más tájain, más néven egy ideje már kapható. Európán belül elsősorban a keleti régióban számíthat sikerre – jó esély van rá, hogy Magyarországon is népszerű lesz.

Nagyon nem lepődtünk meg a új Astra szedán látványától, hiszen a karosszériája nem sokban különbözik az Egyesült Államokban Buick Verano, Kínában pedig Buick Excelle GT néven forgalmazott modelltől. Ez persze csak az autó középső részére igaz: az Opel változat az Astrára jellemző orr- és farrészt kapott, és a motorválasztékot is átszabták a helyi igényeknek megfelelően. Maga a forma nem olyan egységes, mint mondjuk az azonos alapokra építkező Chevrolet Cruze-é. A hátsó oldalablakok környékén látszik némi bizonytalanság – mintha egymáshoz nem egészen passzoló formákat kellett volna összehoznia a tervezőknek.

A szedán valamivel rövidebb, mint a kombi: a teljes hossza 4,66 méter, a 2,69 méteres tengelyáv viszont azonos az összes többi Astra változatéval. Valószínűleg az utastér helykínálatában sincs jelentős eltérés, a csomagtartó térfogata viszont nem éri el a kategóriában kötelező gyakorlatnak számító fél köbmétert. Lehajtott hátsó ülésekkel persze akár 1010 liternyi hely is nyerhető, de a szedán-kialakítás miatt kérdéses, hogy ezt a lehetőset mennyire lehet majd kihasználni.

A motorválaszték a jól ismert Opel motorokból áll össze. Az alapmodellbe 1,4 literes, 100 lóerős négyhengeres kerül, a másik benzines változat pedig a kínálat csúcsára jutott: ebbe 1,6 literes, 180 lóerős turbómotort szerelnek. Ezen felül kétféle dízelt kínálnak majd a szedánhoz, 1,3 literes 95 lóerőset és 1,7 literes 125 lóerőset. Ez azonban átmeneti állapotnak ígérkezik, hisz az Opel épp motorpalettája leváltására készül.

Az Astra szedán hivatalos bemutatóját Moszkvában tartják Augusztus folyamán, az európai piaci bevezetés pedig szeptemberben kezdődhet.