Erősebb CR-Z-vel jön a Honda

2012.09.15. 10:12

Megmutatta a 2013-as modellévre szánt CR-Z-t a Honda. Bár a japánok csak a Párizsi Autószalonon leplezik le a frissített hibrid kupét, néhány gyári fotóból és egy közleményből kiderül, hogy a megújuló modell kívül szolidan, míg a motortérben komolyabban változik majd.

A 2010 óta piacon lévő CR-Z megjelenésében alig lesz szembetűnő az újítás. A képek alapján egyedül a hűtőrács mintáján és a ködlámpák házán tapasztalható némi módosítás.

A lényegi változtatás a hajtásláncnál lesz, amelyet az üzemanyag-fogyasztás vagy a károsanyag-kibocsátás növekedése nélkül sikerült erősíteni a Hondánál. Azt egyelőre nem tudni, hogy az 1,5-ös benzines és az elektromotor jelenleg 124 lóerős és 174 Nm-es összjátéka mennyivel lesz hatékonyabb, de már csak ezért a kérdésért is érdemes lesz felkeresni a Honda standját Párizsban.

Nem csak a CR-Z, de a Civic is újít Párizsra. Bemutatják a modell 1,6-os dízelmotorral szerelt kiadását, amely 120 lóerős teljesítménye mellé, mindössze 3,6 literes vegyes fogyasztást ígér a Honda.