A németek nem szoktak a levegőbe beszélni

2012.09.20. 13:45

Orbán Viktor, aki az alapkőletételnél is jelen volt, örömmel emlékezett vissza az első kapavágásra, és boldogan konstatálta, hogy a németek betartották ígéretüket.

Ezután az itt dolgozók, illetve családjaikat említette, és annak jelentőségét, hogy miközben máshol gyárakat zárnak be, itt újat nyitnak. Az Opel történetébe is beleásta magát miniszterelnökünk, varrógépeket és a kerékpárokat említve méltatta a cég múltját. Antall József és az első Astra is szóba került, a cég nehéz jelene nem.