Összkerekes Prius jöhet

2012.11.18. 18:13

A Toyota egyik mérnöke szivárogtatott ki érdekes információkat a 2015-ben érkező új Priusról. A japánok átdolgozzák hibridjüket, mely elődjénél erősebb és még takarékosabb lehet.

A gyáriak átdolgoznák a Prius 1,8-as benzinesét, az elektromotor pedig várhatóan kisebb, de erősebb lesz a jelenleginél. Az utód 70 kilogrammos súlycsökkenése a fogyasztásra is jótékony hatással lehet: az ígéretek szerint hibrid üzemmódban 3,1 litert eszik majd átlagosan, a károsanyag-kibocsátás pedig 25 százalékkal csökkenhet.

További fontos újítás lehet az e-4WD elektromos összkerékhajtás: a hátsó kerekeket 60 km/h-s sebesség alatt hajtaná a villanymotor, így csúszós úton is biztonságosabb, könnyebben kezelhető lenne a Prius.

A tervek szerint a Toyota megtartaná a nikkelmetál-hibrid akkumulátort, lítium-ionost csak a plug-in változatba szerelnének. A mérnökök úgy vélik, a régebbi megoldás nem csak olcsóbb, de még mindig hatékonyabb energiaátadásra képes, és jobban bírja a nagy igénybevételt.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a Toyota mikor mutatja meg a 2015-ös Priust, de erre valószínűleg leghamarabb 2014-ben kerülhet sor.