Feltámad az X-Type

2012.11.24. 19:55

A Jaguar 2009-ben, a költségek csökkentésének érdekében állította le akkori legkisebb modellje, az X-Type gyártását. A típus elvesztése nem volt nagy érvágás a brit márkának, hiszen a Ford Mondeo alapjaira épülő Jaguar nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem hozta a várt eladásokat.

Az X-Type (2001-2009) nem volt igazán sikeres
Az X-Type (2001-2009) nem volt igazán sikeres

A mérnökök azonban már gőzerővel dolgoznak az utódon, mely egyelőre X760 kódnéven fut. A szedán a Jaguar-Land Rover csoport moduláris platformjára épülhet, alapáron hátsókerékhajtást kaphat, a drágább kivitelek összkerékhajtással szerelhetik.

A motorpaletta a vállalat jelenlegi benzin- és dízelmotorjaiból állhat össze, de egy sportváltozat elkészítése sem zárható ki. Így a Jaguar nemcsak az alapmodellel próbálná lenyomni a 3-as BMW-t és a Mercedes C-osztályt, hanem az M3 és C63 AMG is új ellenfelet kapna.

Az X760 koncepcióját 2014-ben mutathatja be a Tata kezében lévő Jaguar, a sorozatgyártásra szánt változat pedig legkorábban 2015-ben érkezhet.