Ez lenne a jövő harckocsija?

2012.11.30. 10:54

Egy különös harcjármű ötletével jelentkezett a brit BAE Systems, a világ egyik legnagyobb hadfelszerelés-gyártója. A GCV HED egy felderítő harckocsi volna dízel-elektromos hibrid hajtással, amely állítólag sokkal jobban gyorsulna, és vagy 10-20%-kal kevesebbet fogyasztana hagyományos meghajtású megfelelőjénél.

A hibrid tank 322 literes fogyasztása 100 kilométeren persze nem hangzik túl barátságosnak, pedig a maga kategóriájában egyértelműen annak számítana. Az egyelőre csak tervekben létező jármű legnagyobb hibája, hogy még tank-viszonylatban is lehetetlenül nehéz lenne: mintegy 70 tonnás, azaz nehezebb, mint az M1A2 harckocsi, és vagy háromszor olyan nehéz, mint az M2A3 Bradley lövészpáncélos, amelynek a felváltására szánnák. Mindez elsősorban a hibrid hajtásláncnak, azon belül is az akkumulátoroknak köszönhető. A megoldás másik hátránya, hogy elődje 3,1 millió dolláros árához képest túl drágának tűnik: 13 millió dollár lenne egy példány előállítása.

Egyelőre még tart a pályázatok elbírálása az amerikai hadseregnél, így még az sem biztos, hogy a GCV pályázat győztese a BAE Systems lesz, de arra még kisebb az esély, hogy a hibrid tankból nagyobb mennyiséget rendelnének. Az ok egyszerű: számos olyan hely van, ahol a Bradley könnyedén elmegy, egy ilyen nehéz jármű viszont egyszerűen eladkadna. Így hiába gyorsul jobban, és hiába takarékosabb, a hibrid tank egyelőre legfeljebb kísérletezésre alkalmas, harci feladatok ellátására aligha.