Lelepleződött a legrandább autó utódja

2013.02.01. 11:04

A Ssangyong Rodius kilenc éve gyilkos külsejével döbbentette meg a világot. Talán lett volna esélye a sikerre, hisz ilyen hatalmas, luxus-felszereltségű utazóautó kevés akadt akkoriban, de a rémes formaterv a lehetséges vásárlók nagy részét is elriasztotta. Most itt a második generáció, jóval kevésbé feltűnő külsővel, és hasonlóan célszerű, hatalmas belső térrel.

A korábbi vázlatok alapján talán többet vártunk volna, de a formaterv így sem olyan rossz – nagy, ormótlan hasáb lett az új Rodius, amely arányai alapján alighanem a régi műszaki alapjaira épül. A vaskos negyedik tetőoszlop és a jellegzetes arányok legalábbis erre utalnak. Az orr- és a farrész egy kicsit talán túlságosan is emlékeztet a Hyundai és a Kia néhány évvel ezelőtti stílusára, de az összkép egyáltalán nem bántó, ami az elődöt ismerve önmagában is előrelépésként értékelhető.

Ha minden igaz, elődjéhez hasonlóan öthengeres dízelmotorral és hathengeres benzinessel egyaránt gyártják majd a típust – ezek alighanem ugyanazok a továbbfejlesztett régi Mercedes motorok lesznek, amelyeket már több más Ssangyong modellből ismerünk. A Rodius, amelyet Dél-Koreában Korando Turismo, és bizonyos exportpiacokon Stavic néven forgalmaznak majd, várhatóan a Genfi Autószalonon lesz látható tavasszal, az európai forgalmazás pedig a nyár folyamán indulhat.

Valószínű, hogy Európában egy igen keskeny réteg számára lesz vonzó az óriási hétüléses, bár az ár függvényében könnyen népszerűvé válhat olyan speciális szegmensekben, mint a szállodai személyszállító járműveké vagy reptéri taxiké.