Közel végzetes tömegbaleset a Nascaron

2013.02.24. 09:02

Legalább huszonnyolc néző megsérült szombaton egy floridai Nascar-futamon, amikor egy versenyautó a pálya védőfalának csapódott, és egyik kereke, illetve nagyobb roncsdarabjai a nézőtérre hullottak.

A verseny vége felé az élen álló versenyző megcsúszott és egy, a sorozatban szokásosnak mondható ütközéssorozat alakult ki. Az érintettek közt volt Kyle Larson 32-as számú autója is, amely megpördült a levegőben és a pálya védőfalának rohant, átszakítva azt. A becsapódás ledarálta a jármű elejét, amelynek nagyobb méretű roncsdarabjai a nézőtérre hullottak, és egyik kereke is a tribünön landolt.

A balesetben legalább huszonnyolc Nascar-rajongó sérült meg: tizennégy nézőt a helyszínen láttak el az orvosok, és ugyannyit szállítottak kórházba. A versenyzők közül egyedül Michael Annett sérült meg komolyabban, ő súlyos mellkasi zúzódásokat szenvedett.

Húszperces szünet után újraindították az ötszáz kilométeres futamot. A versenyt végül Tony Stewart nyerte meg, de a díjátadást lefújták. Joie Chitwood, a daytonai gyorsasági verseny igazgatója közölte, hogy a pályát rendbe hozzák, és a történtek ellenére megtartják a vasárnapi főfutamot is.