Kevés az AMG? Van megoldás!

2013.03.02. 06:15

Mindig van vevő a több lóerőre, még akkor is, ha már eleve kihasználhatatlanul nagy a teljesítmény. A Brabus pedig megbízhatóan szolgálja ki ezeket a vevőket. Ezúttal a CLS brutális változatát állítják ki Genfben, amellyel már a német autópályákon is a leggyorsabbak közé tartozhat bárki.

A kiindulópont a CLS 63 AMG, amely 557, vagy S csomaggal 585 lóerős lehet. A motor ugyanaz az 5,5 literes V8-as a B63S jelzésű Brabus változatban is, de a két turbót nagyobbakra cserélték, valamint új vízhűtésű töltőlevegő-hűtőt és persze átprogramozott elektronikát alkalmaztak. Így növelhették a töltőnyomást, és ezzel a teljesítményt is, egészen 730 lóerőig. Ezzel a maximális forgatónyomaték azonban olyan mértékben nőtt meg, hogy elektronikusan kellett korlátozni 1065 Nm-re, nehogy széttépje a hajtáslánc többi részét.

A B63S érdekes módon egy kicsit lustábban gyorsul, mint a CLS 63 AMG S változata – 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, szemben a gyári modell 3,6 másodpercével – viszont a végsebessége jóval magasabb. Míg az AMG autóit egytől egyig 250 km/h-nál fogja meg az elektronika, a Brabus azonban 300 km/h-nál húzta meg a határt a Shooting Brake, és 350-nél a négyajtós kupé esetében. Elméletben ennél többre is képes lenne az autó – legalábbis ekkora teljesítménnyel a Brabus Mercedesei korábban a 370 km/h-t is túllépték, de most azt mondják a tuningmesterek, hogy a gumiabroncsok miatt voltak kénytelenek korlátozni a sebességet.

Így nem lehet teljesen kihasználni a 400 km/h-ig skálázott sebességmérőt, amely ugyanúgy a csomag része, mint a karbonszálas légterelők, illetve a 19 vagy 20 hüvelykes felnik. Az árakat egyelőre nem ismerjük, de egy ilyen átalakítás nyilván nem olcsó – hogy mennyire, az várhatóan a premier helyszínén, a Genfi Autószalnon derül majd ki.