Dízel sportkocsit akar az Audi

2013.03.07. 15:57

Meglepő nyilatkozat hagyta el az Audi műszaki igazgatójának száját. Wolfgang Dürheimer megerősítette, hogy a dízel-elektromos szupersportkocsi előállítását célzó program él és virul.

Az R20-asként emlegetett gép állítólag a Le Mans-ban évről évre taroló Audi versenyautók műszaki megoldásait hasznosítaná, persze utcai használatra alkalmas formában. Az idei Genfi Autószalonon bemutatott szuperautók – a McLaren P1 és a LaFerrari – valamint házon belül a Porsche 918-as vetélytársa lenne a világ leggyorsabb dízel-autójának szánt modell, azaz akár 900 lóerő feletti teljesítményt nyújthatna, karbonszálas karosszériába csomagolva. A technika tehát megvan, és úgy néz ki, Dürheimer részéről a szándék is. „Egy ilyen autó megérdemli, hogy megépítsék, és én harcolni is fogok ezért az ötletért.” – mondta az igazgató.

Mindez persze azt jelenti, hogy az igazgatótanácson még nem verték át a költséges fejlesztést, márpedig ott nyilván előkerül majd a párhuzamos fejlesztések problémája. Már az Audi R8 létjogosultsága is megkérdőjelezhető, hisz a Lamborghini Gallardo és a Porsche 911-es belső konkurenciájának számít. Szupersportkocsinak pedig ott a Porsche 918-as és a Bugatti Veyron Grand Sport, mindkettőt csillagászati összegekért fejlesztették ki. Azaz az R20-as megvalósulásának legnagyobb kerékkötője a pénzügyi részleg lehet, ahol nyilván eleve aggódnak a gyengélkedő európai autópiac miatt.

Hallhattunk már számos hasonló nyilatkozatot az Auditól – például a Quattro tanulmány megvalósítása kapcsán is – amelyek után mégis beszántották a kérdéses projekteket, de annyi biztos, hogy csúcs-Audi megvalósításának terve még napirenden van.