XJR: ilyen a BMW-nek sincs

2013.03.21. 11:36

A luxusautó-gyártók közül sem gondolja úgy mind, hogy a legnagyobb luxusautókból érdemes sportváltozatot építeni. Ilyen a BMW, amely soha nem építette meg a 7-es sorozat M változatát, de úgy néz ki, egyre inkább egyedül maradnak ezzel a hozzáállással. Az Audi S8 és a Mercedes S 63 AMG illetve S65 AMG után most elkészült a Jaguar legnagyobb luxusmodelljének sportverziója, az XJR is.

Ahogy az sejthető volt, a Jaguar ezúttal is a már meglevő alkatrészekből építkezik: az XJR-be a jól ismert 5 literes, kompresszoros V8-as kerül, amely ezúttal 550 lóerő és 680 Nm csúcsnyomaték leadására lesz képes. Így teljesítményben nagyjából ott lesz, ahol a konkurencia, és bár a Jaguar még adós a dinamikai adatokkal, valószínűleg gyorsulásban is – a 100 km/h-t biztosan eléri 4,5 másodpercen belül.

Az eddig nyilvánosságra került egyetlen fotón látható, hogy a nagyobb teljesítmény nem az egyetlen változtatás a gyengébb XJ-khez képest. A felnik – és alighanem az alattuk rejtőző féktárcsák is – nagyobbak, és az ebben a műfajban kötelező kötényezést is megkapta az autó a küszöbökön és az első lökhárítón. A Jaguar persze visszafogottabban adja elő magát, mint a németek szokták: nincsenek feleslegesen nagy légbeömlők az autó orrán, sem más, szükségtelenül feltűnő részletmegoldások.

Számos ismeretlen részlet van még – ezeket a Jaguar alighanem a New York Auto Show-ra tartogatja, hisz ott ejtik meg a típus világpremierjét, úgy egy hét múlva.