A Micra új pofácskája

2013.03.25. 16:30

A két modellváltás közti frissítések általában csak összezagyválják az autók jól kitalált karakterét – feltéve, hogy volt nekik. A Micrának viszont épp egy kis plusz egyéniségre volt szüksége, és úgy néz ki, ezt meg is kapta a fejlesztőktől, egészségesen dagadó pofazacskók formájában.

A negyedik generációs Micra korábban leginkább ásító rágcsálóra emlékeztetett, de olyan, mintha most jól is lakatták volna. Kapott két új, nagyobb nyílást az elejére, erősebb trapéz-forma sziluettel, amelyek már nem egészítik ki egymást egyetlen nagy száj-sziluetté. A felső, a klasszikus hűtőrács más Nissanokról már ismerős lehet, az alsó körül viszony egész érdekesen domborodik az első lökhárító, mintha a Micrának tele lenne a szája valamivel – még ha egy kicsit zavaros is ez a kép, talán így írható le legjobban a látvány.

A hörcsögpofa új fényszórókat és ködlámpákat is magával hozott, a hátsó lámpatestekbe pedig az aktuális divatnak megfelelő LED-ek kerültek. Belül már nem ennyire erőteljesek a változtatások: igazítottak a középkonzolon, lecserélték a szellőzőket és változtattak a műszerfal grafikáján, de itt meg is állt az újítási kedv. Műszaki szempontból nincs változás, ugyanazok a háromhengeres 1,2 literes benzinmotorok kerülnek bele, amelyekkel eddig is kínálták, és a többi főegység is csak hangolásában módosulhat.

Egyelőre Thaiföldön mutatták be az új kivitelt, és úgy hallani, Európa számára eltérő formatervet szán a Nissan.