Kínai Phantom

2013.04.19. 12:25

A BAIC-ról, azaz a Beijing Automotive Group-ról régebben csak Mercedes B-osztály másolataik kapcsán olvashattunk. Sőt, még tovább is gondolták a kis-Mercit, és szedánt is csináltak belőle. Aztán megvették a svéd autógyárat, a Saabot, és elkezdték a modelljeiket a saját ízlésük szerint formálni.

Legutóbb a Fioravante-Eastone olasz formatervező stúdióval közösen készítettek egy több, mint ötméteres tanulmányt, a Concept 90L-t. Ezt Kínában a vezetői réteg autójának szánták, A6-os Aud, 5-ös BMW, E-osztályos Mercedes és Buickok konkurensként pozícionálták. A Saab 9-5 alapjaira épített autó még szembe nyíló ajtókat is kapott, Rollce Royce Phantom stílusban.

Az idei évre új tanulmánnyal készült a BAIC, ami egyelőre Concept 900 néven fut, erről tettek közzé három képet az interneten. Ez is a Shen Bao sorozat része, ami a Saab alapokra épített autóikat takarja. Az Concept 90L irányvonalát követi ez is: alacsony tetővonal, nyúlánk test, keskeny lámpatestek és hatalmas márkajelzés a hűtőrács közepén. Ugyan az sötét rajzokon nem látszik az ajtók száma, tudván, hogy ennek is a 9-5-ös az alapja, nagy valószínűséggel négyajtós lesz. Vajon itt is megtartják az öngyilkos ajtónyitási lehetőséget?

Több információt nem árult el a kínai autógyártó, de feltehetőleg a D280, illetve C70G néven emlegetett autót láthatjuk. Nem kell sokat várni a részletekre, mert holnap a Shanghai Autoshown-n le is leplezik az autót, amit előre láthatólag csak Kínában fognak forgalmazni.