Komoly sportkocsi Lengyelországból?

2013.04.25. 16:40

A lengyel autóipar bástyája, az FSO művek fejlesztette ki az 1950-es évek végén a Syrena Sport nevű formás kétajtóst, amely csak a pártvezetés közvetlen utasítása miatt kerülte el a sorozatgyártást. Azóta is csak elvétve próbálkoztak Lengyelországban sportautó-készítéssel – szériagyártásba legalábbis egy sem került a mai napig – ám most egy helyi befektető úgy döntött, elkészítteti az FSO kupéjának modern megfelelőjét.

Az új Syrena persze csak nyomokban emlékeztet az eredetire. A korszerű változat a Nissan 370Z alapjaira épül majd, de a tervek szerint annál közel 200 kilóval könnyebb lesz, nagyjából 1,3 tonnát nyom majd. Az alapváltozatba a Z 3,7 literes V6-osa kerül minimális módosításokkal, 337 lóerővel, de terveznek egy 460 lóerős turbós kivitelt is. Az alapváltozat a becslések szerint 4,5 másodperc alatt gyorsulna 100 km/h-ra, és elérhetné a 290 km/h-t. Az autó karosszériája persze szálerősítésű műanyagból készül majd, és a formaterv legalább arányaiban emlékeztet az eredeti Syrena Sportra.

Az 1957 és 1960 között fejlesztett Syrena sportkocsi persze messze nem volt ilyen brutális. 700 köbcentis, kéthengeres, 35 lóerős bokszermotorja volt, amely 710 kilogrammot mozgatott, mai szemmel nézve visszafogott dinamikával. Üvegszálas karosszériájával és független felfüggesztésével azonban abszolút megfelelt a kor sportkocsiépítési divatjának, és úgy tervezték, hogy a motorból 50 lóerő csúcsteljesítményt hoznak ki. Erre azonban már nem kerülhetett sor, hiszen felső utasításra – legenda szerint maga a Lengyel Kommunista Párt első titkára, Władysław Gomułka hívta fel a gyárat – az FSO vezetése leállította a fejlesztést.

A feltámasztott Syrena fejlesztői egyelőre nem terveznek nagyobb sorozatú gyártást: egyetlen mintapéldány kifejlesztését tűzték ki célul, és csak külön megrendelésre készítenek további példányokat. Az óvatosság nem véletlen, hisz a Syrena Sport nyilván jóval drágább lesz, mint az alapjául szolgáló Nissan sportkocsi, és annál nem tud majd jelentősen többet – ami mellette szólhat, legalábbis Lengyelországban, az a hazafias érzés, de azt nyilván a készítők sem tudják, hogy hány jómódú lengyel ülne be egy ilyen sportkocsiba, mondjuk egy Porsche helyett.