Túl döglött a Renault Laguna?

2013.06.10. 15:48

Úgy tűnik, a Renault ügyvezetője, Carlos Tavares önkritikus hónapot tart: miután beismerte, hogy a Gordini márkanevet kár volt elpazarolni, arról is beszélt, hogy mi lesz a cég egyik legsikertelenebb modelljével, a Lagunával. Lesz utód, de az igazgató szerint okultak a múlt hibáiból.

Az aktuális Lagunáról láthatóan lemondott már a Renault vezetése. Nem is csoda: számos, amúgy jelentős piacon már meg is szüntették a forgalmazását, annyira nem fogyott. Úgy néz ki, azóta el is gondolkodtak rajta, hogy hol lehetett a hiba, legalábbis ez derül ki Carlos Tavares szavaiból. A vállalat igazgatója szerint a formaterv tehet a bukásról: a Laguna megjelenése túl semmitmondó, ugyanakkor bizonyos részleteit – különösen az ötajtós farrészét – a potenciális vásárlók egy része furcsának találta, és nem feltétlenül jó értelemben. A kombi és a kupé az ügyvezető szerint sokkal jobban sikerült, de az ötajtós rossz híre ezeket is lehúzta.

A Laguna harmadik generációja már évekkel ezelőtt, a megjelenése idején is elég sok kritikát kapott, és nem csak a formájáért. Az időközben nagy lépésekkel fejlesztett konkurenciához képest mintha lemaradt volna a típus: az előző generáció padlólemezére építették, már akkor is szokatlanul egyszerű felépítésű futóművel, és helykínálatban is lemaradt a versenytársak mögött. Tavares most azt ígéri, hogy a következő generációnak erősebb karaktere lesz, de a furcsa részletek nélkül. Az új forma állítólag a legújabb Clio, a Zoe és a Captur stílusában készül majd.

Ha minden igaz, a Laguna utóda legkorábban 2014-ben érkezik, bár nem feltétlenül a régi nevén, az aktuális modell ugyanis sokat ártott a típusjelzésnek.