Meglepő húzás a Suzukitól

2013.07.09. 16:28

A Suzuki eddig minden Swiftből készített valamiféle sportváltozatot. Az első két generációt még GTI-nek hívták, a harmadik és a negyedik pedig a Sport melléknevet kapta. Egy közös tulajdonsága azonban mindnek volt: néhány piacot leszámítva csak háromajtós karosszériával kínálták Európában, azt a pár ötajtós Swift Sportot pedig áthajózták Japánból. Eddig.

Most elkészült a Swift eddigi legcélszerűbb sportváltozata, ahol már nem kell üléseket döntögetni, ha valaki hátra akar beszállni. Más változásról nem tudunk: marad az 1,6 literes 136 lóerős szívómotor, amely 8,7 másodperc alatt gyorsíthatja az autót 100 km-re, és továbbra is a két első kereket hajtja. Emellett persze ez a változat is megkapja a Sport futóművét és optikai fejlesztéseit. A plusz két ajtó azonban előnyhöz juttathatja a Swift Sportot a piacon, hisz hasonlóan erős ötajtóst kevesen kínálnak.

Egyelőre csak annyi biztos, hogy Nagy-Britanniában, a sportos kiskocsik legnagyobb piacán kapható lesz az ötajtós kivitel, bár aligha lehet akadálya, hogy másutt – egyebek közt Magyarországon – is bemutassák ezt a célszerűbb típusváltozatot. A háromajtós Swift Sportok eddig is az esztergomi Suzuki-gyárban készültek az európai piacra, de meg nem erősített információink szerint az sem kizárt, hogy az új ötajtós sportos modellt nálunk is gyártsák.