Frissítik a Suzuki Swiftet

2013.07.12. 12:19

Korábban itt a szerkesztőségben is heves vita tárgya volt, hogy a Swift modellváltása csak egy alapos frissítés volt-e, vagy valódi modellváltás. Akkor kiderült, hogy a Suzuki csak a formát tartotta meg, de minden alkatrészt átdolgoztak – azaz nevezhetjük a 2010-es modellt vadiújnak. A facelift ideje most jött el, de a Swift fejlesztési filozófiájához híven ez is teljesen észrevétlen, igazából csak harmadszori ránézésre vesszük észre az eltéréseket.

Kívülről az új első lökhárítóról a legegyszerűbb felismerni a 2013-as Swiftet. A ködlámpa-fészkek nagyobbak lettek, és került beléjük egy-egy LED-sor is, amely nappali fényként funkcionál. Ezen kívül eltűnt az az él, amely az első fényszórókat és az alsó légbeömlőt kötötte össze, viszont némi fémszínű díszítés került ez utóbbi nyílás rácsrudaira. További változás a visszapillantó-házakba integrált LED-es index, és a lemezfelnis változatok új dísztárcsái.

Belül még ennyi sem árulkodik arról, hogy hozzányúltak az autóhoz. Egyedül az üléskárpit-anyagok, az automata ablakemelő a vezető oldalán, és a motorosan becsukható tükrök vezérlőgombja számít újdonságnak. Műszaki téren sincs jelentős változtatás: az 1,2 literes, 94 lóerős benzinmotor változatlan marad, az 1,3 literes, 75 lóerős dízelhez azonban más áttételezésű váltót társítanak, így a fogyasztás vegyes ciklusban 3 decivel, 3,9 literre csökken száz kilométeren.

Amennyire tudjuk, az ötajtós Swift Sport már nem csak Japánban és Nagy-Britanniában, de Európa más országaiban, így itthon is elérhető lesz, viszont arról, hogy kapunk-e az összkerék-hajtású kivitelből, egyelőre legfeljebb találgathatnánk. A Swift megújult változatát várhatóan az őszi Frankfurti Autószalonon láthatja a közönség először élőben.