Megint nekimegy a Lexus a BMW-nek

2013.07.17. 10:54

A Lexus mindenképp versenyben akar maradni a BMW-vel azon a piacon, amit eddig az M3-as uralt, ezért már javában fejleszti a saját erős kupéját. A modellel a hamarosan bemutatkozó M4 vásárlóit szeretnék elcsábítani, de ehhez nem lesz elég egy szép kasztni.

A képeken az álcamatricák ellenére is jól kivehetők a nagy hűtőnyílások, de árulkodó a motorháztetőn lévő kopoltyú is. Sokat sejtet még a határozottan domborított sárvédőelem, amit a szélesebb nyomtáv indokol, de a matt fekete felniken keresztül látszanak az erősebb féktárcsák és nyergek is. Hátulról még a dupla kipufogóvégek és a csomagtérfedélből kiemelkedő szárny utal az autó táplálékláncban elfoglalt helyére.

Arról, hogy milyen technikát szerelnek az autóba, még nincs információ, mindenesetre szinte biztosnak tűnik, hogy az előző IS F ötliteres szívómotorját nem, mert az már nem teljesítené az Euro 6-os kibocsátási normát. Az azonban biztos, hogy legalább 450 lóerősnek kell lennie, ha versenyben akar maradni az M4-essel, éppen ezért nem zárható ki a sem a turbófeltöltés, sem egy hibrid rendszer beépítése. Egyelőre még az új modell neve sem nyilvános, de egy IS alapú koncepcióautó LF CC néven mutatkozott be a 2012-es Párizsi autószalonon.