Olvasói kémfotók a Halál-völgyből

2013.07.18. 17:49

A kaliforniai Halál-völgy kedvelt hely az autók kipróbálására, itt sikerült olvasónknak, Zsunak és Karolának, lefotóznia a matricázott tesztautókat. Ezúton is köszönjük, hogy eljuttatták hozzánk!

Az autók nincsenek agyontakargatva, az egyik orrán még a Cadillac logó is fedetlen.Nincs is oka nagyon titkolóznia az amerikai gyártónak az autókat, a formából egyértelműen felismerhető, hogy Cadillac ELR-eket teszteltek éppen. Az ELR még tanulmányként, Converj Concept néven, 2009-ben mutatkozott be. Akkor 2011-12 környékére ígérték a szériaérett változatot, de ezt később 2014 elejére módosították. Aki a külső alapján egy vérbeli sportkocsira számítana, csalódnia kell. Az ELR elsőkerék-hajtású, ráadásul konnektoros hibrid. A műszaki alapjait a Chevrolet Volt szolgáltatta. Januárban már elárulták az alternatív hajtású autók mérőszámát, a hatótávolságot is: tisztán elektromos hajtással 56, vegyes üzemben, a 480 kilométert tud megtenni a kupé. A beépített lítium-ion akkumulátorok teljesítménye 16,5 kWh, akárcsak a Voltnál.

Bár még meg sem jelent az ELR már tavaly az öt legszebb autó közé választották a Green Car Vision Awardon, amit magyarul nagyjából a zöld autók szépségversenyének fordíthatnánk. Talán a szép formának köszönhetően nem lesz olyan sikertelen, mint a Volt, vagy az ikertestvér Opel Ampera, amit bár év autójának választottak, az érdektelenség miatt mégis szüneteltetni kellett a gyártását.