Hárommillió Audi A3-as a világ útjain

2013.07.22. 06:47

Tizenhét évvel a gyártás megkezdése után, az Audi legyártotta hárommilliomodik A3-asát. A prémium kompakt mellé ezalatt a közel két évtized alatt felnőtt egy erős konkurencia, de az A3-as máig a szegmens népszerű modellje maradt.

Az A3-as ellenfelek nélkül lépett a piacra 1996-ban, amikor hasonló méretű kompaktja akkor még sem a BMW-nek, sem a Mercedesnek nem volt. Az első generációból 913 ezer fogyott, míg a 2003-tól 2013-ig gyártott másodikból már kétszer ennyi, és a jelenlegi harmadik sem tűnik kevésbé sikeresnek elődjénél.

A hárommilliomodik A3-as egy kétliteres TDI motorral szerelt fehér Quattro volt, és az ingolstadti gyárban készült el. Itt tavaly 152 ezer 993 társát gyártották, azaz a bajor városban 2012 minden napjára átlag 420 új A3-as jutott. Ilyen mértékű termelésre úgy tűnik, a folytatásban is szükség lesz, hiszen a világ 117 országban forgalmazott típus eladásait az új lépcsőshátú, a konnektoros hibrid, valamint a jövőre érkező Sportback e-tron nagy valószínűséggel megdobja majd.