A Renault Mégane is beáll a sorba

2013.09.06. 15:02

Az autógyárak ragaszkodnak autóik két-három évenkénti átdolgozásához, pedig a dolog ritkán sül el jól. Egy formatervbe úgy belenyúlni, hogy ne ártsanak neki, nem könnyű, és általában nem is sikerül – az új részek ritkán passzolnak az eredeti formához. Ezúttal azonban meglepően jó munkát végeztek a Renault tervezői: a Mégane-nak egyáltalán nem ártott az átalakítás, sőt, talán még egységesebb látvány, mint korábban.

Az is igaz persze, hogy sokat nem változtattak: a fényszórók belseje lett más, a hűtőrácsot cserékték az új szabványúra, amelyet a Clio és a Capture visel, és kissé átszabták az első lökhárítót is. Első ránézésre szinte észre se veszi az ember, csak annyit érezni, hogy határozottabb karakterű a felújított Mégane. Ha csak ennyi lenne az újdonság, az nemigen érdemelne szót, de a frissítéssel egy időben megjelenik egy újabb motor is: a 130 TCe modellváltozatba a korábbi 1,4 helyett 1,2 literes, de szintén 130 lóerős turbómotor kerül. Úgy néz ki, a Renault stratégiát váltott: jelentősen csökkentik a benzines turbómotor-választékot – a 900 köbcentis háromhengeres és az 1,2 literes négyhengeres leválthatja az összes korábbi, nagy tömegben gyártott szívó- és turbómotort.

A megújult Mégane is egyike lesz a Renault frankfurti újdonságainak, de nyilván nem jut majd rá túl sok reflektorfény, hisz a középpontban a Renault egyelőre ismeretlen tanulmányautója áll majd.