Kémkedéssel vádolják a BMW-t

2013.09.16. 17:04

Harmadik próbálkozásukkor tartóztatták le Párizsban a két németet, akik a francia Bolloré elektromos autóiról szerettek volna illegális úton közelebbi információkat szerezni.

Augusztus 21-én figyeltek fel először a párizsi carsharing vállalat, az Autolib munkatársai a két férfire, akik a töltőállomáson várakozó Bolloré Bluecar elektromos autókon babráltak. Amikor kérdőre vonták őket, azt állították, egy német autógyárnak dolgoznak, majd elhajtottak egy német rendszámú BMW-vel. Másnap hasonló kíváncsiskodáson kapták a két férfit, de akkor nem sikerült nyakon csípni őket, viszont szeptember 5-én, a harmadik alkalommal már letartóztatta őket a rendőrség.

A Bolloré szerint a BMW-nek dolgozó ipari kémekről van szó, akik a töltőállomásokról és az autókról akartak információt szerezni. Az Autolib szóvivője azt nyilatkozta, nem tudja, milyen adatokra voltak kíváncsiak az urak, de a Bolloré sok pénzt fektetett a technológiába, és több szempontból is élen jár a fejlesztésekben.

Ehhez képest a BMW nyilatkozata szerint az ipari kémkedéssel gyanúsított férfiak a P3 mérnöki tanácsadó cég alkalmazottai voltak, és a BMW i3 bevezetéséhez szükséges rutinvizsgálatokat végeztek: egészen pontosan a közúti töltőállomások kompatibilitását ellenőrizték, ahogy azt egyébként egész Európában teszik.

A Bolloré mindenesetre nem hagyta annyiban az esetet, beperelték a BMW-t ipari kémkedés miatt.