eK Space: óriási kis Mitsubishi

2013.10.04. 16:07

Mindenki szereti a tágas autókat, még Japánban is. Ezt próbálja kihasználni a Mitsubishi az eK Space modellel, amely széltében és hosszában ugyan passzol az adókedvezményes Kei kategóriába, de jóval magasabb, mint a legtöbb belpiacos kiskocsi.

Bár a méreteket egyelőre nem közölték, annyi a képek alapján is egyértelmű, hogy az eK Space legalább másfélszer magasabb, mint amilyen széles – igazi guruló telefonfülke-forma. Ettől széltében persze nem nyújt több helyet, mint bármelyik Kei modell, viszont jelentősen nőhet a térérzet, sőt, a magas üléshelyzet miatt az ülések is kisebb helyet foglalhatnak hosszában. Az autó egyébként a Mitsubishi bevált kisautó-alapjaira épül. Háromhengeres, 660 köbcentis motorja 50 és 64 lóerős változatban készül, mindegyikhez csak automata váltó csatlakozhat, viszont első- és összkerék-hajtással egyaránt készül majd az eK Space.

Ez a típus is egyike azoknak, amelyeket a Mitsubishi a Nissan számára is gyárt majd, bár úgy tudjuk, ezúttal a Nissan már nem csak anyagilag szállt be a fejlesztésbe, de a tervezésben is részt vett.