Fiat 500, újra kedves formában

2013.11.15. 14:18

Az aktuális Fiat 500 eleve attól lett sikeres, ahogy népautónak szánt elődjének jellegzetes egyéniségét ötvözi a korszerű technikával. Nem csoda, hogy ez az olasz gyártó egyik legsikeresebb típusa világszerte. Most azonban egy olyan változatot készítettek, amely még erősebben hozza a klasszikus karaktert.

A Retro Chic 500 1957 jelzésű modellt abból az alkalomból mutatták be, hogy az 500-as 1957-es premierjének jövőre épp 57 éve lesz. Így érthető, hogy a Fiat tervezői világsikert hozó eredeti jellegzetességeit igyekeztek még erősebben megjeleníteni az új különkiadáson. Sokat persze nem kellett erőlködniük, hisz a forma eleve stimmel – elég volt az egykori dísztárcsás lemezfelnikre emlékeztető, részben az autó színére fényezett kerekeket feltenni, és három olyan színben kínálni az autót, amivel az eredeti 500-as egykor ismertté vált. A képeken a Celeste fantázianevű – leginkább babakéknek nevezhető – fényezéssel látható az autó, de lesz világoszöld és fehér változat is, ha valakinek ez az árnyalat nem tetszene. Belül mind elefántcsont-színű műanyag műszerfal- és ajtóbetéteket, illetve kormányt kap, a kárpitozás pedig barna bőrből készül.

A limitált sorozat 100 lóerős, 1,4 literes szívómotorral készül, a vásárló kívánsága szerint automata vagy manuális váltóval. Hogy pontosan mennyibe kerül majd, azt még nem árulták el, de ez érthető is, elvégre a Fiat csak 2014-ben kezdi majd forgalmazni az 500-asnak ezt a változatát. Hogy Európában kínálják-e majd, azt még nem tudni, hisz elsősorban az észak-amerikai piacra szánják.