Extra hosszú hetes BMW jöhet

2013.12.09. 06:30

Ha minden igaz, a BMW 2015-re váltja le az öt éve piacon lévő jelenlegi hetest. A hatodik generációról még nem sokat tudni, de az már egyre valószínűbb, hogy mindjárt az elején jön egy hosszított tengelytávú változat.

Autóipari híresztelések szerint a BMW eldöntötte: határozottan nekimegy majd a Mercedesnek, és a két éven belül várható új hetessel komoly konkurenst állít az S 500 L-nek. Pontosabban kihoz egy extra hosszú váltzatot belőle, de hogy milyen hosszút, arról nagy a csend. Ilyen célokról már csak azért sem rossz hallani, mert ez egyben azt is jelenti majd, hogy ennek a modellnek komolyabb jelenléte lesz nálunk, mint az elsősorban Kínának szánt Li-knek mostanság.

Az eddigi kémfotókon látottak ígéretesek, pedig semmi nem derül ki azon túl, hogy a hetes körül munka folyik. A várt generációfrissítésen a BMW sem lovagol különösebben: minden, amit a következő hetesről úgy, ahogy tudni lehet, az nagyjából kimerül a hosszított változat terveiben, na meg abban az infóban, hogy drasztikusan csökken majd az autó súlya. A könnyű szerkezethez jó eséllyel átvesznek néhány megoldást az i3-tól és az i8-tól, és a sok karbon lesz az, amivel megfogják valahogy azt a két mázsát, amiről hallunk.