Női igazgató a General Motors élén

2013.12.11. 16:28

Az eddig sem volt titok, hogy a GM vezére, Dan Akerson nyugálományba készül, ám azt sokáig csak találgatták, hogy ki kerül a helyére. Most bejelentették, hogy nem kívülről hoznak valakit a vállalat élére, hanem a GM-veterán Mary Barra veszi át az irányítást jövő januárban.

Az 51 éves menedzser tavaly nyáron került a GM igazgatótanácsába, mint globális termékfejlesztési és beszerzési alelnök, és állítólag alig másfél év alatt sikerült sokkal hatékonyabbá tennie a rá bízott területet. Valószínűleg ennek is köszönheti az igazgatótanács bizalmát. A döntés kétségtelen előnye, hogy Barra kívülről-belülről ismeri a GM-et: 33 éve dolgozik a cégnél, ahol tisztességesen végigjárta a szamárlétrát. Kinevezését természetesen a politikai korrektség jegyében, egy kincstári optimizmusból álló beszéddel fogadta. De úgy hírlik, a hölgy kőkemény vezető, így nem kizárt, hogy tényleg jót tesz majd a GM néha kissé kaotikusnak tűnő, de mindenképp komplikált szervezetének.

Akerson távozásával nem csak a vezérigazgatói pozíció üresedik meg: a vállalat igazgatótanácsának elnöki tisztét is ő látta el – ezt a helyet nem Mary Barra kapja, hanem Theodore Solso, a vállalat elnöki székébe pedig a korábbi pénzügyi igazgató, Dan Ammann kerül. Barra helyét a termékfejlesztési és beszerzési részleg élén a GM eddigi észak-amerikai vezetője, Mark Reuss veszi át. Ezen még több posztot történnek majd személycserék.

A GM egyértelműen a menedzsment megfiatalítására törekszik, és most, amikor a cég ismét nyereséges, úgy tűnik, meg merik kockáztatni a váltást.