Az amerikai autógyártásnak befellegzett?

2013.12.27. 16:02

Köztudott, hogy a 2008-as globális gazdasági világválság hatására drasztikusan visszaestek az új autó eladások világszerte. Ez a visszaesés az észak-amerikai autópiacot érintette a leginkább, ahol addig, a magas eladott új autó darabszámoknak köszönhetően, az autók átlagéletkora csupán 10 év volt. Az IHS Automotive kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint az amerikai autók átlagéletkora most 11,3 év. A becslések sem pozitívak, az előző évekhez képest lassúbb ütemben, de 2018-ig tovább emelkedik, amikor már 11,5 év lesz.

Ahogy egyre több autótulajdonos mondott le járműve lecseréléséről, párhuzamosan megnőtt a használt autók iránti kereslet. Ez felhajtotta a használt piaci árakat, s mára jelentősen szűkült a viszonylag új és a teljesen új közötti árkülönbözet, ami korábban jelentős volt. Elemzők szerint az amerikai gazdaság élénkülésével az autótulajdonosok bátrabban döntenek majd az új autók vásárlása mellett, de belátható időn belül ez sem javít érdemben az amerikai járműpark átlagéletkorán.

Ugyanakkor a japán járműgyártók szövetsége azt közölte, hogy a szigetország járműgyártása 10,2 százalékkal bővült a múlt hónapban az egy évvel korábbi szinthez képest, és ezzel már a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést. Japán novemberi járműexportja 8,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, negyedik hónapja nőtt a kivitel. Japán 415 997 járművet értékesített külföldön. Novemberben Észak-Amerikában adták el a legtöbb japán járművet, 15,8 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos hónapban.

Ebből az következik, hogy bár jóval kevesebb autót vesznek Észak-Amerikában, mint régebben, de a megvásárolt autóknak sokkal nagyobb százaléka japán. Ráadásul az Európában eladott japán járművek száma 2012-ről 2013-ra 15,7 százalékkal esett vissza. Tehát ebben a helyzetben nem is kell csodálkozni azon, hogy az amerikai vállalatóriás, a GM sorra számolja fel a márkáit.

Forrás: MTI