Datsun Redi-Go: olcsó, de ígéretes japán

2014.02.06. 18:04

A Nissan olcsó márkájának szánt Datsun eddig összesen két típust mutatott be, és egy harmadikat láttunk kémfotókon. A Redi-Go azonban egy másik kategóriát céloz meg, mint a Go család: egy számmal még kisebb, ugyanakkor még mindig öt ajtót és négy ülést kínál.

Az autógyárak elképesztő újdonság-parádét tartottak Új-Delhiben. Indiában ugyanis hatalmas potenciált látnak – közel akkorát, mint Kínában – így megéri ennek a piacnak az igényeit figyelembe véve fejleszteni. A földrésznyi országban a kicsi és olcsó autókat keresik leginkább – mivel elsősorban ezeket tudják megfizetni, és mert az ország első valódi népautója, a Maruti 800 hozzászoktatta a potenciális vevők zömét a szűkös helykínálathoz. Nem véletlen, hogy a Datsun is ezen a nyomon indult el: a Redi-Go tengelytávja csupán 2,35 méter, és inkább felfelé terjeszkedik, mint hosszában, azaz funkciójában és méreteiben is erősen emlékeztet a Suzuki Splash-re.

Ahogy a többi Datsun modellnél már megszokhattuk, az egyelőre csak tanulmányként kiállított modell formaterve mozgalmas, de így sem túl komplikált – épp arra elég, hogy az autó felismerhető legyen, de meg sem próbál több lenni annál, aminek szánják: egyszerű, hétköznapi tárgynál. Márpedig ha elkészítenek egy ilyen autót, az Indiában alighanem családi autóként funkciónál majd. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a típust másutt is forgalmaznák, de a Datsunt a Renault-Nissan amúgy is a fejlődő piacok számára élesztette újjá, így viszonylag kicsi rá az esély, hogy Európában is bemutassák a Redi-Go majdani szériaváltozatát.