Így akadt el az über-BMW

2014.02.08. 15:49

Tavaly ősszel, Frankfurtban a BMW már az i8 végleges változatát is kiállította. Az autóval kapcsolatos legfontosabb adatokat is ismerjük, októberben pedig Münchenben az R nineT nagyszabású bemutatóján is alkalmunk volt testközelből szemügyre venni a bajor csúcshibridet.

Január közepén, a német A92-es autópályán egy tesztpilóta már le is zúzta az egyik prototípust, most pedig egy másik példány került a hó fogságába. Úgy tűnt, a segítség hamar megérkezett, azonban a helyszínre siető 7-es BMW-vel nem tudták kihúzni az i8-at: farrészéről hiányzott a vonószem. Végül meg kellett várniuk a hómunkásokat, akik kiszabadították szorult helyzetéből a hibrid sportkocsit.

Az i8-as műszaki adatait egy ideje már ismerjük: 1,5 literes, háromhengeres benzinmotorja 233 lóerőt tud, míg villanymotorja 131 lovas. A 364 lóerős összteljesítményű hajtáslánc 4,5 másodperc alatt gyorsítja nulláról százra az i8-at, amelynek végsebessége 250 km/h. Tisztán elektromos üzemben egy töltéssel 22 kilométert tehetünk meg vele.

A BMW-nél egyébként korábban attól tartottak, hogy a szokatlan technika elriasztja majd a vevőket, de nem lett igazuk. Tavaly novemberben már annak örülhettek, hogy egy évre előre az összes készülő i8-ast lefoglalták - ehhez ráadásul mindössze két hónapra volt szükség.