Megjött a fronthajtású BMW

2014.02.14. 16:24

Azok után, hogy az Active Tourert tanulmányként legalább háromszor mutatta már meg a BMW, nem okoz nagy meglepetést sem az autó külseje, sem a műszaki megoldásai. Így inkább csak lélektani értelemben sokkoló, hogy már a BMW sem hű korábbi elveihez.

Az Active Tourer nevet meg is tartották a B osztályú Mercedes riválisának típusjelzéseként, de beillesztették a számozási rendszerbe. Meglepő módon a 2-es számot kapta, pedig eddig a kétajtós modelleknek tartották fenn a páros számokat. Ám ez a hagyománytiprás már fel sem tűnik, hisz ez itt az első BMW, ahol a motor csak a két első kereket hajtja. Ha ez a tény nem lenne, talán fel sem figyelnénk a típusra, amely nagyjából annyira érdekes, mint az 5-ös GT. Az biztos, hogy nem a formatervet szánták a típus fő vonzerejének, hisz az bármilyen gyártó palettájába jól illeszkedne, ha más jelvény kerülne rá.

A méretei alapján konfekció alsó-középkategóriás egyterű: a hossza 4,342 méter, a szélessége 1,8 méter, a magassága 1,555 méter, a tengelytávja pedig 2,67 méter. Bár pontos adatokat nem tettek még közzé, a méretek alapján viszonylag tágas belső térre számíthatunk – a hátsókerék-hajtású 1-es sorozathoz képest mindenképp. A belső tér variálhatósága átlagosnak tekinthető ebben a kategóriában: a hátsó üléstámla 40:20:40 arányban, három részletben hajtható le, az első utasülés támlája pedig teljesen vízszintbe csukható.

Az Active Tourer a gyártás kezdetekor háromféle motorral lesz elérhető. A belépőmodellbe, amely a 218i jelzést kapta, a Miniben már bemutatott háromhengeres, 1,5 literes turbómotor kerül, 136 lóerővel és 220 Nm csúcsnyomatékkal. Ezzel az autó dinamikája legfeljebb átlagos: a végsebesség 200 km/h, a gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra pedig 9,3 másodpercet vesz igénybe. Cserébe a fogyasztása vegyes ciklusban 4,5 liter 100 kilométerre. A következő fokozatot a 218d képviseli: ebbe már négyhengeres, kétliteres dízelt építenek 150 lóerővel, a csúcsmodell, a 225i pedig 2 literes, 231 lóerős turbós négyhengerest hord az orrában. Ez az egyetlen, valóban dinamikus változat, 6,8 másodperc alatt elérheti a százas tempót, a végsebessége pedig 235 km/h.

A kínálat persze hamar tovább bővül majd: még az idén várható a 216d, a 220d, a 220i, valamint a 220d és a 225i összkerék-hajtású változatai.

A BMW a Genfi Autószalonon mutatja be a 2-es Active Tourert, és valószínű, hogy a forgalmazás is megindul még az év első felében.