Edag Genesis: autó egyenesen a nyomtatóból?

2014.02.28. 16:59

Bár a 3D nyomtatás nem igazán friss technika, csak mostanság kezd kiszivárogni a zárt kísérleti laboratóriumok falain túlra. Nem véletlen, hogy az ilyen jövőbemutató technikák fejlesztésével is foglalkozó autóipari tanácsadó cég, az Edag szakemberei már belelátják az autógyártás jövőjét.

A Genesis nem is teljes értékű autó, csak egy erősen leegyszerűsített csontváz: egy fém struktúra, amelyet teknőspáncél-szerű héj vesz körül. Ám ezt teljes egészében 3D nyomtatási eljárásokkal állították elő. Többféle metódussal is kísérleteznek: lézerszinterezéssel, szelektív lézeres olvasztással, sztereolitográfiával és olvadék-rétegzéses eljárással. Az Edag szakemberei szerint ez utóbbi módszer a legígéretesebb, mivel szinte bármilyen méretű és formájú alkatrész elkészíthető vele, mindenféle előregyártott forma vagy szerszám nélkül. Azt mondják, végtelenített szénszálak felhasználásával a szükséges szilárdság is elérhető.

A módszerek persze még gyerekcipőben járnak, de ha valóban sikerül elérni, hogy a háromdimenziós, számítógépes modellből egyetlen lépésben használható alkatrészt állítsanak elő, az valóban teljesen átformálná az autógyártást. Ma még nem tart itt a 3D-nyomtatás, egyelőre csak arra alkalmas, hogy a kinyomtatott tárgy formaként szolgáljon a felhasználásra alkalmas gépelem előállításához.