Ózdon is zajlik az élet

2014.03.07. 11:52 Módosítva: 2014.03.07. 11:52

Egy Németországból lopott, körözött 7-es BMW-t foglaltak le a rendőrök Ózdon. Az autó eltűnését március 4-én jelentették be, egy nappal később pedig az ózdi járőrök már meg is találták. A város egyik parkolójában akadtak rá az utcaképből kilógó luxusautóra. A rendőrök lefoglalták a fekete BMW-t, és fel is vették a kapcsolatot annak jogos, németországi tulajdonosával.

      A kép illusztráció
 
 
 
A kép illusztráció

Azt egyelőre nem tudni, hogy az autó milyen útvonalon került az észak-magyarországi városba, illetve milyen tervei voltak vele a tolvajnak. A rendőrség a pontos típusjelzésről nem adott ki információt. A 2008 óta gyártott 7-es sorozat használt piaci ára 10 millió forint körüli, újonnan pedig nagyjából 24 millió forintról indul.

A városban egyébként nem mondhatók gyakorinak az autólopások. Néhány évvel ezelőtt egy időszakban a feltörések szaporodtak meg. Akkor elsősorban a rádiósmagnókat, és a könnyen elérhető helyeken hagyott értéktárgyakat keresték a tolvajok. Igaz, olyan felelőtlenséggel is lehetett találkozni, amikor a tulajdonos a zárban felejtette a kulcsot – a bűncselekményt akkor sikerült megelőzni.