Mennyire lesz olcsó a nép-Ford?

2014.03.11. 06:36

Az új kisautó, amely Európában a Ka-t váltja, akár a Dacia Sandero Fordos megfelelőjének is tűnhet. Ötajtós, egyszerű anyagokból, egyszerű formával. A Ford of Europe vezére, Stephen Odell azonban azt mondja, nem céljuk a Daciával versenyezni.

Az első generációs Ka még egyértelműen jellegzetes stílusával szerzett magának híveket. Hiába volt műszakilag túlhaladott már a bemutatása pillanatában, hatalmas mennyiségben adták el – egyszerűen eltalálták azt a formát, amelybe a közönség egy jelentős része egyszerűen beleszeretett. A második generáció elkészítésére viszont nem áldozott a cég, inkább a Fiat 500-as alapjaira terveztek saját formát, ami – talán a megfelelő ötlet híján – nem igazán vált be.

Valószínűleg ötlet most sem volt sokkal több, így inkább a koncepcióváltás mellett döntöttek. Ha igazán ütős forma nincs, ami eladná a Ford legkisebb modelljét, akkor a célszerűbb megközelítés segíthet. A Brazíliában tervezett, a Fiestánál is kisebb modell épp kéznél volt, hát ezt nevezték el Ka-nak. Le is leplezték, de a legfontosabb kérdésre, azaz hogy milyen áron szeretnék piacra dobni, mindeddig nem feleltek. Most azonban kaptunk némi támpontot a Ford európai vezérigazgatójától. Steve Odell azt mondja, nem akarnak versenyezni a Daciával, inkább abba a szűk résbe próbálnak befurakodni, ami a Renault olcsó márkája és a többi tömegmárka között adódik.

„Valahol ott lesz a Ka alapára, ahol az olcsó márkák csúcsmodelljeié.” – mondta. Ha abból indulunk ki, hogy az új Ka méretét tekintve a Sanderóhoz áll a legkizelebb, ez 3-3,3 millió forint körüli árat jelentene. Odell szerint látnak keresletet ebben az ársávban is – a kérdés már csak az, hogy a Ka jelentős árelőny nélkül is megállja-e a helyét egyrészt a konkurencia, másrészt a méretben nagyon hasonló Fiesta ellenében.