Sim-HAL – rém-autó Japánból

2014.03.31. 16:24

A Sim-Drive nevű cég évek óta garázdálkodik Japánban, bár eddig nemigen hallhattunk róla. Nem csoda, hisz elsősorban azzal foglalkoztak, hogy különféle autókat építettek át elektromos hajtásúra. Kínálják a Sim-DS3-ast, amely egy Citroen DS3 villany-hajtással, és a Sim-GT86-ost, amely a Toyota GT86-ból készül. A Sim-HAL azonban saját terveik alapján készült, és ezen leginkább az látszik, hogy a karosszéria-tervezésben erősen amatőr a társaság.

A démoni külsejű gép nagyszerű példája annak, hogy a másutt működő formai részleteket hogyan vágják agyon a rossz arányok. A HAL magas és keskeny, kicsi kerekei pedig mélyen ülnek a sárvédőívek síkja mögött. Ennyi erővel akár pofás is lehetne. Pedig a hajtáslánc ígéretes, legalábbis az eddig közölt adatok alapján. Az autót négy kerékagy-motor hajtja, 354 lóerő össz-teljesítménnyel. Így akár 4,7 másodperc alatt elérhető vele a 100 km/h. A végsebessége ugyan csak 180 km/h, de ez nyilván annak köszönhető, hogy Japánban utcai autónak hivatalosan nem is lehet nagyobb végsebessége. Ráadásul 400 km-es hatótávot ígér a gyártó, ami meglehetősen jól hangzik.

Az egyelőre nem világos, hogy a 4,9 méteres, másfél tonnás autó csak tanulmányautó, vagy gyártani is tervezik – ez utóbbi esetben csak reménykedni tudunk, hogy még reszelnek a formaterven. Ettől ugyanis mindenki megáll a növésben, aki meglátja.